22
jan. 13

 

IPPON SHOTOKAN EGYESÜLET Nagykanizsa

Az Egyesület 2005-ben alakult azzal a céllal, hogy színesítse Nagykanizsa város harcművészetekkel foglalkozó klubjainak amúgy széles palettáját.

Miért van erre szükség, ha vannak már másik shotokan klubok a városban? Talán egy másfajta megközelítésben értelmezve sokszor ugyanaz a dolog, ugyanaz a harcművészet új értelmet nyerhet, és értéket teremthet. A klub létszámának folyamatos gyarapodása is jelzi, hogy az alapítók jó irányt vettek.

Az egyesületi tagok között vannak akik már 1990 óta folyamatosan gyakorolják a karatét. Az egyesület edzésein résztvevő 35 főből jelenleg is 6 fekete öves karatés edz rendszeresen, közülük ketten elvégezték az edzések tartásához elengedhetetlen sportoktatói tanfolyamot is.

Az oktatás és gyakorlás tudásszint szerinti csoportokban, tradicionális alapelvek alapján történik, 1-4. danos edzők vezetésével.

A helyi shotokan klubokon kívül jó kapcsolatot ápolunk más városokban lévő egyesületekkel is, rendszeresen látogatói vagyunk a környékbeli egyesületek edzéseinek is. A képzések célja elsősorban a karate-do gyakorlása, szellemiségének átadása és nem a versenysport, de azok számára akik felvállalják a versenyzéssel járó többletmunkát és költségeket, biztosítani tudjuk akár a legmagasabb szintű versenyzési lehetőségeket is.

Klubunk a Shotokan Karate-Do International Magyarországi szervezetéhez tartozik, szakmai fejlődésünket többek között az itt szervezett továbbképzések biztosítják. Az útkeresés folyamatos, nyitottak vagyunk más harcművészetek felé, rendszeres látogatói vagyunk a Zendo Barátok köréhez tartozó klubok edzéseinek is, ahol több különböző harcművészettel is kapcsolatba kerültünk, rengeteget tanulhattunk és tapasztalhattunk.

Magam 1972.07.24-én születtem Letenyén. Nős vagyok, számítógépes kiadványszerkesztőként dolgozom. Karatéval 1990-ben kezdtem foglalkozni, Németh István akkori nagykanizsai shotokan klubjában.  Wranna István magyar származású horvát mester írányította felkészülés után 1995-ben kaptam meg az 1. dan fokozatot Paolo Bolaffio olasz nagymestertől. Sáfár László nagymester hazatérte után az ő szakmai irányítása alatt szereztem meg a 2., az általa vezetett tanítóiskola végén a 3. és később a 4. dan fokozatot is, 1997-1999-2001-ben.

Az évek során többször át kellett értékelni a tanultakat, alkalmazkodni a változásokhoz és az új követelményekhez. A klub megalakításával egyidőben, 2005-ben csatlakoztunk az SKI Magyarországi Szövetségéhez, ahol jelenleg elnökségi tagként tevékenykedem.

Reményeim szerint a következő évek nagyobb ismertséget hozhatnak az egyesületnek mind a városban, mind pedig a szövetségen belül is, a belefektetett energia és munka a továbbiakban is meghozza a gyümölcsét.

Köszönettel tartozunk minden segítőnknek, szülőknek, tanítványoknak, az összes eddigi edzőnknek, tanítónknak, nélkülük ez a klub nem jöhetett volna létre, és nem működhetne ilyen sikeresen most már több mint 7 éve.