18
júl. 18
Nyomtatás

Nyári Tábor

 

A hétvégén sikeresen lezajlott az SKI MSZ 2018. évi - egyben jubileumi - nyári edzőtábora.

Ez alkalommal - új helyszinen - méltóbb körülmények között a Zöld Liget Iskolában folytak az edzések.

21 egyesület kb 150 karatésa edzhetett együtt Murakami sensei irányitása alatt.

Az SKI MSZ Elnöksége köszöni a résztvevő egyesületek aktivitását amivel segititek céljaink megvalósitását.

A vasárnapi napon danvizsgára is sor került és a következő karatékák teljesitették sikeresen a vizsgakövetelményeket.

Shodan:

Imre János

Hegedűs Bernadett

Horváth Gábor

Janó Tamás

Kalmár Klaudia

Kovács Dominika

Kutas Ferenc

Szakács Márk

Trombitás Tamás

Varga Gyula

Nidan

Menyhárt Imre

Nikolics István

Tóth Krisztián

Sandan

Lovász Gergely

Yondan

Timár Attila

Azelért eredményekhez gratulálunk és további jó edzéseket kivánunk.

Köszönet Fridrich György senseinek, aki szervezte és irányította a danvizsgázók felkészülését.

 

Köszönetemet szeretnem kifejezni azoknak akik részt vettek a szervezésben és a lebonyolitásban.

Kiemelten és elsősorban Timár Lászlónak, aki Murakami sensei programját és szállitását szervezte meg.

Bucs-Tonk Dórának, Rédai Ildikónak, Vince Virgilnek - az elnökség tagjainak - akik az edzéseken segédkeztek.

Lovász Évának, aki a szállások kiosztásában vett részt.

Reszkető Péternek és dr. Tahon Róbertnek, akik a terem és a szállás biztositásában dolgoztak.

 

OSS!

Üdvözlettel:

Lovász GYörgy

SKI MSZ